KisRóka...az élet...

Ma egy éve, hogy nem csak a szívünk és lelkünk olvadt egymásba...azóta sem vágytam senki másra és tudom, hogy már nem is fogok...Te vagy az egyetlen, akit akarok!

Kettő is van belőle :)...az egyik a fizikai értelemben vett sziget...a Nyulaké...amihez már most olyan sok csodálatos emlék fűz Miattad, ami sosem lesz kitörölhető...a másik ami érzelmi, lelki értelemben vett Boldogság sziget és ami a legtöbbet jelenti, ez pedig Te vagy, a Veled töltött idő semmihez sem hasonlítható, semmi sem tudja felülírni, az egyetlen és legfontosabb Boldogság állapot! Ahol Te vagy, én ott érzem magam otthon, ahol Te vagy, én ott érzem, megérkeztem!

Nincsen más dolgom, mint megteremteni azokat a feltételeket, amelyekkel számodra én leszek ez a stabil sziget amibe belekapaszkodhatsz, ami megállítja a sodródásodat. Tudom, hogy erre vágysz...tudom, hogy érezni és ölelni akarsz, mert engem sem könnyű felülírni :P...azt is tudom, hogy engem csak akkor választanál, ha bebizonyítom, hogy soha többé nem fogsz csalódni bennem, hogy meg tudom teremteni számodra a biztonságot, hogy Te is mindig azt érezhesd, hogy megérkeztél. Megérkeztél egy szerelmi kuckóba, megérkeztél oda ahol a boldogságot találod, megérkeztél haza, oda ahol én várok Rád! 

Az első lépés, hogy én újra kezdjem. Ehhez már megvan az albérlet, ez egy ideiglenes táborhelynek tökéletes, ahol vendégül tudlak látni és ahonnan továbblépve már a közöset lehet építeni. Legkésőbb augusztus elsejével költözöm, de igyekszem úgy alakítani, hogy ez hamarabb megtörténjen, mert nincs maradásom. Amióta megvan a lehetőségem, hogy lépni tudjak, minden nap kínszenvedés maradni, vágom a centit, már rég nem működik a "nem foglalkozom a dolgokkal", a "majd valahogy elleszek", már csak a szabadság vágy és az önállóság motivál és az, hogy eléd is független, céltudatos férfiként  állhassak, hogy ne legyenek kétségeid afelől én vagyok az embered!  

Én vagyok az Embered, én vagyok az aki, mindent megtud és meg akar adni Neked! Én vagyok az akivel "kishülyeként" gyógyulhatsz addig, amíg szívünk egy utolsót nem dobban...és még az is egy boldog pillanat lesz, mert tudni fogjuk, boldog és szép életet éltünk egymással :)

Azért találkoztunk, hogy kiteljesedhessünk, hogy kiteljesítsük a másikat, olyan testi-lelki harmónia van közöttünk, amit meg kell élnünk, mert máshol nem fogjuk megtalálni!

Szeretlek! Tudom mit akarok, és mindent meg is valósítok, magamért, Érted, Értünk! :)

P! R!

 Volt már valaki a világtörténelemben, aki 33 évesen új dimenziót nyitott az életében...én nyilvánvalóan nem fogok akkorát domborítani, de tudom, hogy sokakat így is sokkolni fogok, viszont ami ennél sokkal lényegesebb, hogy az  "esetleges" nehézségek ellenére, minden percét élvezni fogom. Tudom milyen újra kezdeni, de most azt is tudom, hogy senki nem fordíthat vissza és ez sokkal derűsebbé teszi a fordulatot. Derűs ez, akkor is ha Szerelmem nem az enyém, akkor is ha minden ízetlen és fakó, mert ezt utat csak lépésről lépesre lehet csak végig járni, itt mindig stabilan és szilárdan kell állni és céltudatosan haladni előre. A napokban lefixálásra kerül az albérlet, az új élet alapja, és egy-két hét múlva a költözés is megoldható. Minden megváltozik körülöttem, hiszen megváltoztam én is, megyek, mivel nincs maradásom, megyek, mert ahogy élnem kell, azt csak újrakezdve tehetem, megyek, mert megteremtettem a feltételeit és kedvezően változtak a körülmények.

Minden felelőtlenségem ellenére felelősséget vállaltam a maradókért, támogattam őket anyagilag, az egy fix fizetés, ráadásul hónapokig csak 4 napos munkahétben, nem hagyott más lehetőséget, mint a tervek ideiglenes feladását és csak a szigorú életben maradásra való koncentrálást. De most más, most megnyílt az út, kitárul(t) a világ. Továbbra is támogatva gyermekemet, örökké szeretve őt, sosem feledve apai mivoltomat, új életet kezdek, hogy megkeressem a boldogságot, hogy megéljem minden percét, hogy kiérdemeljem újra a legcsodálatosabb ember szerelmét. Azt a szerelmet ami minden érzésnél teljesebb, ami új reményt ad a családalapításhoz, amiért mindent megtesz az ember, ami azokban a hülye kis rózsaszín filmekben is azokat a hatalmas öleléseket motiválja :).

Körbeértem...jobb idővel, mint tavaly és sokkal nagyobb fájdalmakkal. Volt, hogy lehetetlennek tűnt, volt, hogy keservesen nehéz volt, de nem adtam fel, ahogy ezután már semmit nem adok fel, amit elhatároztam...

Velem voltál, láttalak és éreztelek...Szeretlek!.... és bárhol is legyél, bárkivel is legyél én mindig Szeretni foglak, mert ebből az érzésből tudok a legtöbbet meríteni, ezt az érzést szeretném megélni, ez az érzés segít engem legjobban az utamon, ez az érzés az én boldogságom....

 Holnap 200 km bringa, 10 órán belül a Balaton körül...betegen, kimerülten, szétrúgott, szétfocizott lábakkal...jó erőpróba lesz, hogy hol tartok mentálisan, hogy képes vagyok-e küzdeni, mert ez semmi másról nem fog szólni, mint a kitartásról és a fájdalom leküzdéséről.

Velem leszel, mert bennem élsz, Rád fogok gondolni, mert mindig Te jársz a fejemben és rengeteg erőt fogok meríteni abból, hogy Te is tekertél velem azokon az utakon...

 Ha álmodtál valamiről...főleg ha Valakiről...és ez az álom meglehetősen részletes volt, kidolgozott, aprólékosan felépített, hiszen éveid vannak/voltak benne...majd valami döbbenetes véletlen folytán ez a Valaki eléd toppan az álmaidból, akkor te leszel a legboldogabb ember a világon. Aztán, ha ez a Valaki azt mondja, hogy szeret, szereti a hülyeségeidet, szereti a perverzióidat, mert a sajátjait látja benne viszont, szeret veled együtt lélegezni, szereti, hogy érezhet...akkor csak bőgni tudsz a boldogságtól, ami persze hatalmas mosolyokat fakaszt az arcodon és bizsergeti a testedet és lelkedet.

Aztán, ha vagy olyan ..................................., hogy elengeded, hagyod elveszni ezt a Valakit...akkor "csak" az életedből veszíted el, mert visszaköltözik az álmaid közé. Az életed persze kifakul és fűrészpor ízű lesz, de mivel tudod, hogy Ő létezik, már sosem álmodsz újat helyette... viszont mindent megteszel, hogy újra élhesd az álmaid!! 

 A szavak fontosak, a szavaknak ereje van, a szavak hatással vannak ránk...de sokszor nem elegendőek, elfogynak ha érzelmekről van szó, töredékét sem fejezhetik ki annak mi lelkünkben zajlik. Egy ölelés az teljesen más...egy ölelésben benne van a tested, a lelked, az összes gondolatod, mindent mit kimondtál és minden mit mondani akarsz...és mindez kölcsönösen, végtelenül őszintén...

Egy ölelésre mindig van idő :)...ölellek gondolatban..ölellek ha érezni akarsz :)

Ö!

 Elfojtani mindent el lehet, a legszebb és legjobb dolgokat is, de ami ennyire élni akar, ami  annyira felemelő, mint a mi Szerelmünk, azt életben kell tartani, ki kell teljesíteni, hiszen pont ez az értelme, ezért nem felejtettük el egymást, hogy megkaphassuk az újabb lehetőséget...eltűnt a földrajzi távolság, megteremtődtek és megteremtem az egyéb feltételeket is...mi még mindig Szeretjük egymást...csak engedni kell, hogy újra összeérjen a lelkünk és újra vágyakozva olvadjon össze testünk...mindent mi fájdalom volt, a boldogság gyógyítja igazán és tudom, tudjuk, hogy egymást a legboldogabb emberekké tesszük ha együtt vagyunk és már együtt lehetünk, csak engedned kell....engedd, hogy bebizonyíthassam Szerelmünk igazát, engedd, hogy jóvá tegyek mindent, engedd, hogy meggyógyítsam lelkedet.... Gyógyuljunk együtt, mert gyógyulni jó :)

 A távolság keserves...de míg kommunikálsz a másikkal sokszor egészen elolvad...a szívedben hordott kedves ilyenkor életre kell és érzed bőre bársonyát, érzed illatát, ízeit, érzed érintését, szinte még teste melegét is...

Amikor megszűnik a kapcsolat jön a zuhanás a sötétségbe...de ilyenkor a remény gyorsan bekapcsol, hiszen ez csak átmenet..ezen túl lehet lendülni...nincs ellenkező információ...a szép emlékek, a lelket kitöltő szerelem ilyenkor viszonylag jó állapotot teremt....leszámítva az éjszaka magányát...ilyenkor sok ijesztő gondolat merül fel, de ezeket el tudod hessegetni...néha (gyakran) átcsapnak fölötted, de kikeveredsz alóluk...mert a tudatod mindig épít valami kellemeset is az emlékekből...

aztán jön egy infó, amit nem akarsz hallani, amit eddig mindig távol tartottál magadtól...tűzzel-vassal irtottad...fel-fel derengett korábban, de falak voltak előtte és ha néha meg is ostromolt nem törhetett át a védelmen...

de mikor kimondja a Kedves...egy pillanat alatt elsöpör...egy másodperccel korábban még lobogott a vágy...izzott a test...vibrált a levegő...aztán pedig azok a szavak...teljes megsemmisülés...pár másodpercig nincs se fent se lent...minden megszűnik...

de még ott áll előtted Ő, aki a tested és lelked része, aki az életed.... és rájössz, hogy a szerelem főnix madara máris feltámadt hamvaiból és szebben ragyognak tollai mint valaha...és rájössz arra is, hogy van mibe kapaszkodnod, van miért harcolni, mert a másikban is él ez a főnix madár...

 persze jönnek a sokkoló gondolatok...azok, amelyek az elviselhetetlenség határán táncolnak...hogy más öleli...hogy más ér hozzá...más érzi az illatát, azt az illatot, ami hozzáláncol, amivel kelni és feküdni akarsz amíg csak élsz...

...jönnek a heves rosszullétek...érzelem kitörések...letargia kísérnek végig napjaidon...

de a legnehezebb pillanatokban kiterjeszti szárnyait a szerelem...és menni kell előre...megtenni azt mi a boldogsághoz kell...megtenni mindent az önállóságért és a viszonozható szerelemért...azért a tökéletes testi és lelki kapocsért, amiért érdemes e bolygó felszínét koptatni...

 Nem lehet minden sorsot rögtön az elején beteljesíteni...kell idő, hogy felnőjünk a feladathoz, kell idő, hogy vállalni tudjuk a ránk rótt kihívásokat, kell idő, hogy ne legyen kétségünk saját magunkban. A kősziklák is olvadt kőzetmasszaként kezdik és függően az összetételtől és a későbbi hatásoktól lesz belőlük az ami.

Nekem mostanra sikerült megszilárdulnom, mostanra nőttem fel nevem által jelölt "végzethez". Rájöttem, hogy a test és lélek egymást erősítő hatásába is bele kell kapaszkodnom. Az utóbbi hónapok testedzései nem hagyták, hogy apátiába süllyedjek, nem hagyták kiteljesedni az összeomlást. Az elfoglaltság, a testművelés működtette a lelket is, szilárdította, kikristályosította a benne korábban megszületett elhatározást. És most, hogy megerősödött, új energiákat tud mozgósítani a test is, ami további önbizalmat, további elszántságot eredményez.

Nem is lehet jobb sorsom, mint kősziklává válni, kimagaslani a környezetemből, erőt és állandóságot sugározva, nyugalmat adni annak ki közel kerül hozzám. Elraktározni és átadni azt a meleget ami engem ér, örökké megtartva a belső izzást felmelegíteni azt, aki ki reszkető testtel és lélekkel bújik hozzám, akit két karom ölel. Menedéket nyújtani a legnagyobb viharokban, megtörni a hideg északi szelet, lobogó tábortűz fényében sütkérezni.

A legjobb hellyé válni egy KisRóka számára, olyanná ami mindent megadhat neki, amire csak vágyhat az örökké szabad, de mégis ragaszkodó csodálatos lelke. Ha akar, rajtam felkapaszkodva tarthassa arcát a hűsítő szélbe, onnan nézhessen le boldogan a világra...ha akar, lábaimnál kuporodhasson össze mikor elvonul a világtól, mikor senkire sem kíváncsi. Olyanná válni, aki mellől ha el is szalad messzire, biztos pontként mutatja a haza vezető utat, olyanná akit mindig ott hordoz szívében, olyanná akihez hajnalra hazatér, akihez szuszogva, szimatolva bújik hozzá, aki mellett édes álomba szenderül...

Van egy olyan kérdés, amiről bár beszélgettünk néhányszor, nem tudtuk igazán átbeszélni...ez pedig az, hogy mennyire, miképp és hogyan tudok én apa lenni, apának maradni; fel tudom-e mérni, mit veszítek és mit kell elengednem, hogy egy újat kezdhessek,  és az új életemben képes vagyok-e mindent megadni annak a Nőnek, akit a legcsodálatosabbnak tartok e világon. Lehet, hogy egy éve még nem volt meg minden válaszom, lehet, hogy volt ami megrémített, de már akkor is a tökéletesre,Rád volt szükségem. Az élet és döntéseink elvették azt a lehetőséget, hogy egymás mellett érjenek össze gondolataink, de sose az érzelmeink vagy a vágyaink különbözősége távolított el minket egymástól, hanem az, hogy nem voltunk mindenre felkészülve, néhány körülményt nem tudtunk kezelni.

Sokat tanultam, sokat értem az elmúlt egy évben és már tudom, hogy aki apja akar lenni gyermekének, az akkor is az lesz, ha csak meghatározott napokon láthatja őt. Tudom, hogy ezzel nem veszít, sőt még nyerhet is egy zavaros, feszült kapcsolathoz képest, amikor a belső zavarok akkor is eltávolítják gyermekétől, ha minden nap látja, hisz ha rajta vezeti le idegességét és közömbössé válik iránta akkor azt mindenki megsínyli.

Azt kell, mondjam, hogy legyen ez bármennyire is meglepő, de Miattad tudtam igazán szeretni gyermekemet, oly sok boldogsággal töltötted meg lelkemet, hogy abból jutott neki is, mikor láttam csak vele akartam foglalkozni, nem érdekelt semmi probléma, az az idő ami jutott csak az övé volt, többet jelenthettem neki, mert nem kellett falakat építenem, őszinte szeretet sugárzott belőlem.

Megtehettem, mert ha bármit a fejemhez is vágtak elég volt Rád gondolnom és nem érhetett el lelkemig. Stabilitást adtál, hitet és erőt, hogy mindenkinek boldognak kell lennie és nem csak annak tettetnie magát.

Amikor elengedtem a kezed, mindez összeomlott, dühös és elkeseredett voltam, mindenkit gyűlöltem magam körül. Tudtam, nincs maradásom, tudtam, hogy ezt végleg fel kell számolni, mert csak a sorvadás lesz a jövő. Beléd kapaszkodtam, hittem, hiszem, hogy nem értünk véget és így tudtam visszafogni dühömet. És így tudtam jópofát vágni, új életem halotti torán is, mert tudtam, hogy eljön az az idő, mikor bebizonyítom mindenkinek, hogy én éreztem jól, menni kell ha nincs maradás. Nem cserbenhagyni, nem megsemmisíteni azokat kiktől elmegyünk, de egyértelműen új életet kezdeni és nekik is megadni az új, a jobb lehetőségét.

Szeretem a gyermekemet, amíg élek szeretni fogom, de tudom csak akkor vagyok képes ezt átadni neki, ha én is boldog vagyok...az én boldogságom pedig Te vagy!

Tudom, hogy mindent képes vagyok megadni számodra, amire igazán vágysz és együtt már minden kihívásra lesz válaszunk!

R!

Lehet, hogy megkésve bár..... de törve nem...megy előre az ember, mert tudja mennie kell, tudja mit akar, tudja mit kell tennie...és minden nap újabb lépést tesz előre...lehet, hogy nem mind látványos, de mindet meg kell tennie, hogy végig mehessen az úton.

Érzem, hogy haladok...aggódom, hogy mégis elkések...szomorú vagyok, mert nem tudom vár-e valaki az út végén...boldog vagyok, mert csodálatos a célom...boldog vagyok, mert tudom, hogy létezel...

Hiszek a szerelemben...hiszek magamban...hiszek kettőnkben...!

 Ő...egy kislány, akit óvni, ölelni és babusgatni akarok...

Ő...egy angyali mosolyú teremtés, aki puszta jelenlétével felvidít...

Ő...egy humoros, kedves lány, akivel együtt nevetni az igazi szórakozás...

Ő...egy okos, intelligens ember, akivel minden beszélgetés tartalmas és élvezetes...

Ő...egy csinos, vonzó, gyönyörű Nő, aki mellett büszkén húzom ki magam, mikor belém karol...

Ő...egy fekete hajú démon, kinek érintésétől a leghidegebb és legsötétebb éjszaka is vörösen lobogó vágytengerré válik...

Ő...egy Istennő, aki mind lelki, mind testi vágyaim megtestesítője...

Ő...az az ember, aki feledtetni tudja minden bajomat és bánatomat...

Ő...a társ, a barát, a szerető, a Kedves, Ő a tökéletes!

Ő az, akire életem végéig vágyni fogok, Ő az akit az utolsó porcikájáig szeretek, Ő az akit minden pillanatban szeretni tudok, Ő az akinek minden illatát és ízét imádom! És Ő az aki számomra pótolhatatlan!

H!

Megérkezünk a Földre...illetve amikor lelkünknek futnia kell egy kört a földi létben, kap ehhez egy testet. Az első pár évben a léleknek hatalmas előnye van a testhez képest, a test fejletlen, esetlen, rengeteget kell tanulnia, míg a lélek, egy az első pillanattól kezdve működő hajtómű, ami szintén rengeteg változás, növekedés és tanulás előtt áll, de mindig meg van a felelőssége, hogy neki kell működtetnie a testet és nem fordítva. Később a test is megerősödik, a lélek hasznára válik, segít megvalósítani dolgokat, sőt tudatossá is válik és már saját vágyakat támaszt.

A lélek működése szerintem legjobban a fákhoz hasonlítható, rengeteg, faja és fajtája van, de az életben maradásához szükséges alapok azért rokoníthatóak egymáshoz, megfeleltethetőek egymásnak. Ahogyan a fák is, a lélek is állandó növekedésben van, a különböző hatásokra különböző módon reagál...van, hogy a gyökereit erősíti, mert csak a kitartás hozhat sikert számára...van, hogy vastag kérget növeszt, hogy elviselhesse az állandóan őt érő pusztító hatásokat...de ideális esetben gyönyörű lombkoronát fejleszt, magasztos, sokakat lenyűgöző impozáns fává érik és amikor minden optimális, virágba borul, oly' pompás látványt és illatáradatot nyújtva, ami szebbé teszi a világot.

Növekszik magától is, hiszen felkészül az élet kihívásaira, kell egy bizonyos fejlettség, adott méretű gyökerek, lombozat, hogy élhessen, életbe maradhasson, de igazán kiteljesedni csak egy gondoskodó társsal tud, akivel jobb, lehet, mint egyedül, aki odafigyel rá, gondozza, ápolja, megtámasztja ágait, és állandó fejlődésre inspirálja.

A fa kiteljesedéshez a sudarát kell növeszteni, azért hogy minden irányban kiterjedhessen, hogy elérhesse maximális magasságát, hogy szimmetrikus, stabil és igazán erős lehessen...

Azt a valakit kell megtalálni, megtartani vagy visszaszerezni, visszahívni, aki ezt a fejlődést elősegíti...

mert többen is kiválthatnak robbanásszerű növekedést, hatalmas fejlődést, de mit sem ér ha csak egy oldalág az, ami idővel eltorzít...féloldalassá, vihar idején pedig sebezhetővé tesz...

Hogy ki az aki a legjobb hatással van ránk? Az, akivel a legnagyobb viharokban is szerelmesen bújtunk össze, az, akivel összefonódva a legnagyobb fájdalmakat is elviseltük...az aki mellett érezzük, hogy a legszilárdabban állhatunk meg az élet viharaiban, akire a testünk is állandóan szomjazik, és tudjuk, hogy amit Ő adott, amit tőle kaptunk és kaphatunk az a legfontosabb...

Lehet, hogy az élet elsodorja egy időre ezt a valakit...lehet, hogy csak a gondolatainkban lehetünk vele... de soha nem felejtjük! Hosszú idő múlva is szerelemmel gondolunk rá vágyunk ölelésére, bújnánk hozzá, mert vele éreztük azt, hogy minden tagunk élettel telik meg, hogy boldogság járja át testünket, hogy megérkeztünk. Érezzük és tudjuk, hogy Ő  a legjobb, Ő az akire szükségünk van.

 Mert jöhet más aki gondoskodni akar rólunk, aki tenni akar értünk, de ha nincs meg a kellő összhang, ha nincs meg a "hozzánk értés", csak ideig óráig jelenthet megnyugvást, és rájövünk, hogy eltorzít, elferdít minket. Van, hogy mégis elfogadjuk, el kell fogadnunk ezt a jelenlétet, mert hosszú ideig senyvedtünk és kell a feltöltődés. Azonban ha nem tudunk tovább növekedni mellette, ha nem tudunk virágba borulni, akkor távol kerül a boldogság és elkerülhetetlen a lélek sorvadása, majd a test lassú pusztulása. 

Ezért van szükségünk a legjobbra, ezért kell mindig arra vágyni, hogy igazi társunkkal élhessünk, mert a lélek fája örökké fejlődik, kiteljesedése, virágzása akkor is boldoggá tesz minket, akkor is ragyoghatunk, amikor testünk felett már eljárt az idő.

Rögös...ahogy megmondta Róka is...kár, hogy ezt már kívülállóként, legalábbis távolodóban mondta...nem azon az édes búgó hangján, amit annyira szeretek és ahogy mindig hozzám szólt mikor átöleltem...

Rögös, de haladni kell rajta...rögös, mert a korábbi rossz döntések következményekkel járnak...rögös, mert ha nem vagy hű önmagadhoz sok olyan terhet veszel magadra, ami megterheli vállaidat...rögös, ha nem tudod merre tartasz, mert a nehézségeket nem feledteti a cél magasztossága...

ha nincs meg a konkrét irány akkor minden messze van, minden esetleges ... és biztos, hogy minden derűre-ború jön, mert ilyenkor nem tudod megtartani az öledbe hulló boldogságot sem. Ha nincs cél, az ember csak kacsázik jobbra-balra...ha szembe jön valami, visszafordítja...ha valami kisöpri lábait, csak ücsörög a földön és bambul...közben meg elmegy mellette az élet...

A célom kristálytiszta! A korábbi tapasztalatok beleégtek az agyba és a szívbe...és ezekből tudom, hogy az ember a választott útján..találkozzon bármekkora akadállyal is, sose fordulhat vissza...mert ha megteszi, mindent lerombol, mit addig elért...mindent elveszít, mi fontos...van, hogy kerülni kell, van hogy változtatni kell, de visszafordulni sose!

Rögös, hegyi ösvény ez...szakadékokkal, szédítő meredélyekkel...hatalmas kőomlásokkal, melyek eltemethetnek...de ha kell hidat építek, ha kell kiásom magam, ha kell a meredekebb utat választom, de sem a szakadék, sem a visszafordulás nem alternatíva többé...mert el kell jutnom a csúcsra, mert csak úgy lehetek boldog, ha célt érek, csak úgy térhet vissza az önbecsülésem, ha teljesítem az ígéreteimet...csak akkor kérhetek, ha mindent megtettem és már bizonyítottam...

Mi kellett az új erőhöz, az újbóli lendülethez?...kellett a találkozás, kellett az ölelés, kellett a csók, ami reményt adott...........kellett az újbóli elvesztés fájdalma........egy szerelmes férfi sosem tud elvonatkoztatni...de ez nem jelenti, hogy nem saját elhatározásból cselekszik, nem jelenti, hogy önerőből képtelen lépni...az elhatározás már réges-régen megszületett, mindennél szilárdabban...olyan tényezők hatottak és hatnak rám, melyek élhetetlenné teszik helyzetemet, ami minden körülöttem élőre visszahat. Teljesen egyértelművé vált, hogy minden látszat-fenntartásra pazarolt energia, az életkedvet és életerőt emészti, annyira, hogy már a korai leépülés és eltávozás gondolata mindennapossá vált. Az elhatározás tehát szilárd...kell azonban külső feltétel is...az anyagi felelősség vállalásához stabiltás kell, az új élethez szintén szükségesek alapok, mert a legnagyobb szerelem és a legforróbb vágyak sem védenek meg az éhhaláltól vagy a lassú ellehetetlenüléstől. Amikor életemben újra felbukkant Szerelmem...megjelent a lehetőség is...egy pillanatra én voltam a legboldogabb ember a világon...aztán persze jött az elbocsátó szép üzenet...

lehetőség adódott...új munkakörrel kiegészítve a korábbit, többet vállalva, hosszabb munkaidővel, magasabb fizetés, ami realitást ad a terveknek, vágyaknak! A célok már nem az álmok homályos fátylán át látszanak csak, hanem tisztán...reményt adva...erőt adva...a küzdelemhez, a bizonyításhoz, az új élethez, amiben önálló felnőtt férfiként saját elvárásaimnak megfelelően élhetek, magasra téve a lécet, magabiztosan haladhatok céljaim felé, a boldogságom felé.

Ez az én igazi utam...félelmeimet hátrahagyva, pillanatnyi gyengeségeimen átlépve..elindultam rajta...Feléd....

 az a hideg sokkal hidegebb...és az a sötétség sokkal félelmetesebb, mint bármi, amivel eddig találkoztam...kapaszkodom...próbálok felállni...de átfagytak a csontjaim...nem működnek az izmaim...olyan, mint egy rossz álom mikor menekülni kell, de béna a láb...amikor üvölteni szeretnék, de a hang bennszakad...kattognak a gondolatok...érzések, érzelmek törnek fel olyan mélyről, hogy nagy darabokat szakítanak le a lélekből...az ember úgy érzi, hogy a belső szerveit is szétforgácsolják...kapaszkodom, hogy ne zuhanjak le, mert iszonyat tátongó mélység nyílt a lábaim alatt, ami megpróbál lehúzni, lerángatni...kapaszkodom, mert a gyengék elbuknak, de én nem lehetek, nem vagyok az...kapaszkodom, mert céljaim vannak...kapaszkodom, mert el kell távolodnom a szakadék széléről...el kell indulnom az úton...hiába a végtelen magányosság...hiába a minden eresztéket ropogtató szomorúság...talpra kell állni és menni kell...mert csak annak az ölelését fogadják szívesen aki stabilan, megingathatatlanul áll a lábán..akinek erős karjai a biztonságot és a megnyugvást jelentik...akinek a szemében a magabiztosságot és a belső derűt látják...

...egy mosoly...egy gyönyörű szempár csillog abban a gyertyafényben...és lehet, hogy soha többé nem látom őket...de nekem örök reményem marad, hogy egyszer újra rám ragyognak...hogy egyszer újra miattam ragyognak...és hogy igaz az ígéret...hogy Ő csak az enyém...

Tisztázzuk ... a fájdalomérzetre szükség van, meglehetősen fontos, hogy megkíméljük testünket a roncsoló hatásoktól, szövetkárosodástól, megtanuljuk, hogy mi az ami ártalmas... persze a fájdalomnak ezer arca van és ez rögtön árnyalja a képet...mert van olyan fájdalom, amit valaki szeret megélni...és mikor ebbe belegondolok, hogy ki szokta nekem azt mondani, hogy "szeretem, ha fáj...." engem olyan mélységes keserűség jár át, amit viszont nem tudok feldolgozni...

ezer arc...ezer eredet...ezer hatás...ezer reakció...elmondhatom, vannak tapasztalataim...ez most nem kérkedés, mert marhára meglennék nélkülük, erre aztán nem vagyok büszke, csak tudom milyen együtt élni a fájdalommal...(törés, szakadás, kopás, ficam, lélek stb...)

A fájdalmak jó része elnevezhető, megnevezhető, színes, van hőmérséklete, adott esetben formája is, sőt...némelyiknek még illata is, inkább szaga...és akkor kezelhető, viselhető, ha kiterjedése kisebb, mint a mi fizikai valónk...ha nem lóg ki a testünkből...ha tudatunk még megfoghatja és összepréselheti, mint egy üres PET palackot (persze, kupak nélkülit) és kinek, kinek korábbi tapasztalatai, lelkialkata vagy mentális ereje függvényében kihajítja azt a testből vagy egy jól elkülönített lerakóban tárolja...

..mert, ugye... vegyük a térdízület fájdalmát...kóbor porctörmelék randalírozása, szalagsérülések elégtelen kezelése, egy kis kopás, netán az optimálisnál kevesebb ízületi folyadék, már az ember 33 éves korára is kialakít egy olyan állapotot, hogy egy edzés, egy bajnoki meccs után napokig tartó, hol éles, hol tompán sajgó, de kérlelhetetlenül jelenlévő fájdalom lesz a kísérője...ez először a vörös és forró fájdalmak közé tartozik, szerencsére már az elején sem túl nagy kiterjedésű így csak a színétől és a hőjétől ijed meg az ember...de azoktól eléggé...ismeretlen, veszélyes...nem tudja mi következik...aztán telnek, múlnak a napok, enyhül...el-el tűnik...megnyugvás...újabb edzés, újabb meccs...újra a vörös szörnyeteg...aggodalom...aztán újra megnyugvás...újabb terhelés... és kezdődik előről...telnek a hetek és megszokja az ember, a tudat elfogadja, hogy van...és lassan a színe is megváltozik és kihül...narancssárga lesz... marad a figyelmeztető, nyugtalanító ereje, és az edzésen még néha-néha fogcsikorgató, de már a kezdő sípszó könnyen elsöpri és ezzel kikerül a problémák közül...majd megoldjuk valahogy...egyszer...

...a másik "kedvencem" a fogfájdalom...el kell mondjam, hogy életemben egyszer fájt csak úgy igazából a fogam, de az elég meghatározó volt, és egyszerre hihetetlenül meglepő is...mivel bírom...érzéstelenítés nélkül túllendülök egy komoly fúráson is, én nyugtatom a doktornőt, hogy nyugodtan legyen alapos és majd szólok, ha van valami...de az a fogfájás...ott azért szóltam, hogy gyorsan kérnék időpontot és megoldást, mert ezt a fájdalmat köszönöm, de nem akarom viselni...egy fúrás okozta fájdalom, olyan mintha zseblámpával világítanának az ember szemébe, fehér, éles még mintha lenne valami hőérzet is, de tudom, hogy nem tart sokáig...egy pillanatra hagyom, hogy a fény szétáradjon bennem, aztán lekapcsolom a lámpát és még elégedett is vagyok, hogy tökös legény vagyok én...de az a fogfájás..az egy jupiter-lámpa volt...ott már a fény majdnem letépte az arcomat...nem érdekelt, hogy meleg-e, csak azt éreztem, hogy szabadulnom kell tőle, amint lehet, cselekedni...segítséget kérni...és a cselekvésen volt a hangsúly racionálisan, gyorsan megoldás találni...

...aztán van az a fájdalom amiért elkezdtem ezt a bejegyzést...

...az elvesztés fájdalma...a lélek fájdalma...a hideg....végtelenül hideg, feketeség, ami robbanásszerűen árad szét bennünk és még mielőtt felfognánk már kilépett testünkből elsöpörve a tudatot és minden cselekvőképességet...mindent beterítve azzal az émelyítően kesernyés ízzel amit pánikként ismerünk, de kiköpni nem tudjuk, mert rögtön fojtogat, összeszorul a mellkas...levegőért kapkodunk...a feketeség eltakarja előlünk a talajt...elveszítjük a tájékozódóképességünket...menekülni akarunk, de a sírás elveszi erőnket...megrogyunk, lerogyunk...még mindig nem jön a levegő, már szúr az oxigénhiány...elveszted a kontrollt a tested felett, kilépsz belőle...de nem láthatod magad kívülről sem, mert lelked kihúnyt ezekben a percekben, órákban... és nem találod magad a fenekelen sötétségben...lélek kérdése meddig tart ez, de sajnos van amelyik sosem kap szikrát újra, feladja a harcot...elbukik... és kiüresedve a test sem működik tovább...de még a legerősebbekben is csak egy pislákoló gyertyaláng gyúl, hogy ne váljék szét a test és lélek egysége...azért, mert mégsem adhatod fel, mert élned kell, mert ez egy küzdelem, mert még mindig vannak céljaid, hiszen azokat mindig tisztán kell látnod, hogy elérhesd őket...mert boldog akarsz lenni, mert nyomot akarsz hagyni...vagy csak követni akarod mások nyomát...érezni akarsz...megélni egy önfeledt pillanatot bármennyi szomorúság is volt korábban...mert tudod, hogy van valaki, akit ölelni akarsz, akinél jobban senkit sem akarsz, akinek érezni akarod az illatát...akinek lénye a szívedben él, aki emléke az első amire az aprócska fény először vetül...ilyenkor kell körülnézni, jó alaposan... keresgélni...vagy kézzel kaparni a lélek talaján vagy mélyre ásni, mert ott fut egy reményszál...egy nagyon vékony, alig tapintható szál, ami először jeges...de ha kezedbe veszed látod, ahogy az aprócska láng fénye végigszalad rajta...irányt mutat...vágja a kezedet, ahogy reszkető tenyérrel szorítod, de nem engedheted el, mert számodra most nincs más, mint újra megerősödni és lankadatlan haladni a célod felé...és bár kegyetlen az élet, de nem könyörtelen...ha képes vagy alázatosan megharcolni a célodért...érezni fogod, hogy egyre lágyabban simul tenyeredbe a vezérfonal...és kapni fogsz valamit, nem tudhatod mit, de olyat amiért érdemes folytatni, amiért érdemes élni...

Ki is Ő valójában...megmagyarázni...elmesélni nehéz...ezt leginkább érzi az ember...minden tagjában ott él...kitölti a lelkét, ott van minden szívverésében, minden gondolatában, minden légvételében...mégis fontos a tudatosság, hogy az ember kívülről is tudjon szemlélni számára fontos, lenyűgöző és csodálatos dolgokat, személyeket...így jobban megélheti, jobban elraktározhatja az élményt és magát a jelenséget, így az, tudati és érzéki szinten is kiteljesedhet...

...Róka...

először néhány színes sor volt csupán egy kék háttérben...egy helyesírására, szóhasználatára igényes billentyűzet használó, aki kellemes stílusban, szellemesen segített görgetni a "beszélgetés" fonalgombolyagát...és néhány gombolyag után az ember újabbakra vágyott ...mert szórakoztató, kikapcsolódást jelentő percek, órak voltak ezek...semmi közeledés, a földrajzi távolság és az eltérő élethelyzetek miatt...de gyorsan kialakuló rokonszenv, szimpátia annál inkább...aztán szünet, hogy a doboz vonzása enyhüljön...de a hiány, már tettekre sarkallt...levélváltás...egy kis nyomozás és céges telefonszám megszerzése (az ember legjobb barátja a google)...sms-ek...és már nem csak sorok jelentették Őt, hanem kiváltott hangulatok, örömteli percek, elnyomhatatlan nevetések...színesedő világ...lélekbe visszaköltöző életkedv...vágyakozás a megismerésre...vágyakozás a jelenlétre...

fotók alapján tovább erősödő szimpátia, egyre feltűnőbb egy húron pendülés...és a másik személye által jelentett boldogság...szépen lassan a teljes egymásra hangolódás...ekkor már Róka egy gyönyörű, sziporkázóan intelligens Nő volt, aki olyan erős vágyódást váltott ki ami azóta is...már 3 éve..szüntelenül tart, és egy pillanatra sem gyengült, sőt mindennél erősebbé vált...meghatároz gondolatot, hangulatot, tettet, vágyat...életet...

Nem voltam független...nagyon nem...nehéz döntést kellett, meghoznom...amit csak az nem ért meg, az nem tud elfogadni, akinek sohasem kellett ezzel szembenéznie...semmilyen kötelezettségemről nem akartam lemondani, senkit nem akartam kitaszítottá tenni...teljes életet akartam élni, amire nem volt reményem, mert rosszul döntöttem, rosszkor vállatam fel egy új életet ... vagyok annyira önző, hogy boldog akarjak lenni és van annyi eszem, hogy belássam a rossz együttlét nem jelent kevesebb feszültséget és frusztrációt, mint egy tisztességesen végigjátszott különköltözés, és tisztességesen ellátott szülői teendők.

Meghoztam a döntést, de nagyon nem nyerő állásban, a rám zúdított lelki nyomás, az első pillanatnyi megértés után állandóvá váló támadás, áskálódás, utálkozás...keserves perceket okozott...és sajnos nem csak nekem...

A vágyakozás, a tudat, a tapasztalat azt mondta, hogy Róka, aki ekkor már hús-vér, szenvedélyes és tökéletes Istennőm volt... a legjobb választás a boldogsághoz...idővel kialakult az a szilárd érzet, hogy a legtökéletesebb választás, az egyetlen választás!

Sajnos egy hiba, egy elhessegetett megérzés miatt, személyes támadás érte felbőszült családomtól, amit abban az indulatos, feszült helyzetben sajnos nem tudtam kezelni...(örökké bánni fogom azt a napot, és ha Róka és az élet megadja a lehetőséget, ezer és ezer boldog pillanattal fogom feledtetni)...olyan csapás volt ez, amit mindketten nagyon nehezen éltünk meg...de a szerelem képes volt újra lobbanni és bár a lélek sebe sohasem múlik forradás nélkül, újra boldogok voltunk ha egymással lehettünk...

Maradt azonban a földrajzi távolság, maradtak a szűkös anyagi lehetőségek, maradtak a boldogságot nem szívlelő, maradi nézetek indukálta támadások...de ott volt a csoda, ott volt az érzés, a szenvedély, a világtól való elszakadás képessége, ott volt és még ott/itt van a Szerelem, mert két olyan lélek, két olyan ember találkozott akiket egymásnak teremtettek... nyíltság, a másik totális elfogadása, sose tapasztalt vágyak megjelenése, izzó bizsergő lélek, izzó bizsergő test, mind azt bizonyította, bizonyítja, hogy ez nem a véletlen műve...és bár rengeteg dolog rombolta, rombolja, még mindig létezik a kapocs, a lélek mélyén parázsló érzelem...

Hogy mi rombolta le szinte végképp ? Hogy mi okozta, hogy Róka most nem engem választ ?...a válasz egyszerű...egy életnek, az önállótlansága miatt túlzottan kiszolgáltatott ember..azaz én...én voltam, akit elnyomhattak lelkileg...aki ellehetetlenült anyagilag, mert nem hagyhatta teljes anyagi kilátástalanságban gyermekét és annak anyját...le kellett mondanom Róla, hogy szabad legyen újra...hogy a Rókák szabad életét élhesse...hiba volt, még ha nem is láttam más megoldást, másképp kellett volna...kérnem kellett volna a segítségét, hogy segítsen megküzdeni, hogy segítsen harcolni, mert én különben elbukom...önfejű voltam a legrosszabbkor...azt hittem el kell engednem, azt hittem az a helyes..és gondoltam ha visszahajtom a fejem az igába, akkor minden visszaáll a saját kerékvágásába, hogy jön a felejtés...ez volt életem legnagyobb hibája, sokat hibáztam, gyakran nem voltam elég ügyes...de ekkor már tudtam, hogy mi a boldogság, ekkor már nem lett volna szabad visszakozni, ekkor már törhetetlen derékkal kellett volna állni....annak a Nőnek, aki a boldogságom forrása, sosem lett volna szabad ekkora fájdalmat okoznom...

ezt kell most megszenvednem...most nekem kell átélnem az igazi elvesztés fájdalmát, most nekem kell vezekelnem Szerelmem cserbehagyásáért...most én vesztettem el mindent és most nekem kell mindössze a reménybe kapaszkodva előre haladnom, hogy többé már ne fordulhasson elő ugyanez, ha Róka szerelme mégsem alszik ki, ha még mindig rám gondol, ha még én vagyok a vágyaiban...akkor egy olyan férfit találjon mikor újra felém tekint, aki mindenben támogatni tudja, aki a biztonság, a szerelem, a boldogság alapja lehet életében, abban az életben melynek részese szeretnék lenni...semmi más vágyam nincs, mint Vele megélni mindazt amit megélhetünk, mert tudom, hogy az a teljes és boldog életet jelentené....

Szeretlek kicsi Róka!

Ö! N! R! H! V!